Vannak olyan könyvek, amik az előre eltervezett olvasási listádat fenekestül felfordítják. Zajácz D. Zoltán első két könyve ebbe a kategóriába tartozott. A szerzőre először Könyvelem Csaba YouTube csatornáján figyeltem fel, akkor csak a kívánságlistámra kerültek fel a könyvek, azonban nyáron amikor Kriszta barátnőm is csak dicsérni tudta a Véres és a Haragos Balatont, akkor egyszerűen nem volt mit tennem azonnal megrendeltem ezt a két könyvet és azonnal egymás után el is olvastam őket.

Zajácz D. Zoltán Véres Balaton
A zánkai úttörőtáborból egy tihanyi hajókiránduláson titokzatos körülmények között eltűnik a tizennégy éves francia lány. Néhány nappal később pedig az úttörőváros strandján holtan találnak egy huszonegy éves tanárképző főiskolás lányt, aki a gyermekek kísérőjeként vett részt a hajókiránduláson. A nyomozással Adorján Máté hadnagyot bízzák meg. A tehetséges fiatal nyomozónak segítőtársa is akad: Lendvay Laura, a szomszédos vállalati üdülőben nyaraló orvostanhallgató. A lány pszichiáternek készül, és élénken érdeklődik egy új amerikai módszer, a bűnügyi profilkészítés iránt.

Zajácz D. Zoltán Haragos Balaton
A Véres Balaton után rögtön ezt a könyvet kezdtem el olvasni, mert még benne szerettem volna lenni ebben a világban. A történetek önállóan is megállják a helyüket, csak a nyomozó páros változatlan.
Két keletnémet lány a Balatonra utazik autóstoppal 1980 nyarán. Balatonfüreden megismerkednek egy magyar egyetemistákból álló társasággal, akik meghívják őket a fővárosba. Így aztán autóstoppal Budapestre indulnak újdonsült barátaikhoz, ám sohasem érkeznek meg…
Három évvel korábban egy csepeli gimnazista lány Zuglóba indul a barátnőjéhez, hogy együtt készüljenek fel egy másnapi dolgozatra. A Boráros téri HÉV-megállóban látják utoljára, aztán feltehetően beszáll egy autóba, és nyoma vész.
Ami mindkét könyvben nagyon tetszett az maga a retró vonal. A történetek az 1970-es és 80-as években játszódnak, amikor nincsenek modern “kütyük”, amivel két perc alatt beolvasnak egy ujjlenyomatot. Az embereknél nemhogy mobiltelefon nincs, de van olyan háztartás, ahol a vezetékes telefon sincs bekötve. Mindkét könyvnél el tudom mondani, hogy annyira film szerű volt az egész történet, olvasás közben megelevenedett előttem az egész történet, tényleg olyan volt, mintha egy CSI részt néztem volna. Több nyomozás, több szálon fut a történet és a végén összeállt a kép. Végig azon gondolkoztam, hogy ki lehetett a tettes, a rendőrökkel együtt én is nyomoztam. A történet középpontjában végig a tettesek felkutatása áll, és nem a két főszereplő közti érzelmi szálon van a hangsúly, és így nem ment át a történet romantikus irányba.

Zajácz D. Zoltán Dermesztő Balaton
1981-ben járunk a befagyott Balatonon, amikor is három lékhorgász egy halott lányt talál a magyar tengerben. Az áldozatról kiderül, hogy észt származású és az Aeroflot szovjet légitársaság budapesti irodájában dolgozott. A nyomozást most nem Adorján Máté vezeti, hanem Bogdán főhadnagy és az oroszoktól kap egy segítséget Irina Grigorenko őrnagy személyében, akinek ő nagyon nem örül.
Engem egyáltalán nem zavart, hogy a fő nyomozó szerepében nem Adorján Máté volt, így is találkozhattunk vele és kedvesével Lendvai Laurával (annyira jó lenne egy könyvsorozat abból, hogy Máté az Interpol vezetője és Laura viselkedés elemző).
Ami egy picit szomorú volt számomra, hogy helyszínként a Balaton nagyon kevésszer jelenik meg, igaz jelentős események ott történnek. Valamint a gyilkos kilétéről is jó lett volna többet megtudni. A két nyomozási lehetőség nagyon tetszett és hiába retró krimi és nagyon mainap éreztem a menni vagy maradni kérdést.
És a jó hír, hogy 2023 májusában érkezik a Retró krimi 4.része a GYILKOS BALATON, ami 1972-ben játszódik Balatonaligán. Ennek a könyvnek az eseményein az első három előtt játszódnak, az MSZMP pártüdülőjében holtan találnak egy lányt. Az ügyet az újonc Adorján Máté kapja meg, akinek a különféle hatalmi érdekek között navigálva kell rájönnie, mi is történt és megtalálni az elkövetőt. A nyomozást Máté Lendvai Laura édesapjával közösen vezeti. (forrás: General Press Facebook oldal)

Én már nagyon várom a negyedik részt, biztos vagyok benne, hogy megjelenés után rögtön el is fogom olvasni. Addig is ha érdekel a szerzővel készült beszélgetés akkor Könyvelem Csaba YouTube oldalát, ahol a szerzővel beszélgetett az első két könyv megjelenése után.
Ha már elolvastad mindkét Retró Krimit, akkor ajánlom figyelmedbe @könyvelem Csaba videóját, amit a szerzővel készített, az alábbi linken tudod megnézni.
